Súlytalannak érezte magát, s csak egy furcsa, monoton pittyegő hangot hallott a távolból, amely semmilyen korábban ismert hanghoz nem hasonlított. Zuhant.
Zuhanás közben lepergett előtte az élete. Valami az súgta neki, hogy mindezt, ami az elmúlt órákban vele történt, egyfajta büntetésül kapja az élettől az elkövetett vétkeiért cserébe. A gond csak az volt, hogy nem tudta, mik lehetnek a vétkei. Talán túl nagy összegeket sikkasztott valamikor? Vagy megcsalta a feleségét? Esetleg túl gyakran járt prostituáltakhoz? Lehet, hogy túl sokáig tett úgy, mintha értelmes és hasznos munkát végezne, miközben csak egy egyszerű egyetemi oktat volt? Vagy közgazdász? Esetleg kertész?
Azalatt a pár másodperc alatt, amíg a férfi zuhant, rájött, hogy nem pöröghet le a szeme előtt az egész élete. Mert nem emlékszik az életére. Sőt, azt sem tudja, hogy egyáltalán mi a neve! Megrémült. Mintha nem lett volna elég rémült attól, hogy emeleteket esett lefelé, még ez is!
A pittyegő hang nemhogy szűnni nem akart, egyre hangosabban és szabályosabban hallotta. Pity…pity…pity. Fogalma sem volt róla, hogy mi lehet az. Csupán egyetlen egy gondolat nem nyomasztotta. Nem gondolt azokra a szörnyen undorító lényekre, amelyek odafent a tetőn vártak rá. Noha még csak a saját nevére sem emlékezett, azt érezte, hogy valami szörnyűséget kellett tennie életében, hogy oszló, félig holt emberek üldözzék.
A hangra gondolt, amely nem sokkal ezelőtt még a fülébe suttogott, és az életét mentette. Hirtelen megnyugodott. Most már szabadon szárnyalt lefelé, szembe a betonnal. Melegség töltötte el a mellkasát. Határtalan szeretetnek érezte, de amint kinyitotta a szemét, rájött, hogy az a melegség, amit érez, az nem a lelkéből jön, hanem kintről. Lángokban állt a férfi mellkasa.
A pittyegő hang egyre gyorsabb ütemben szólalt meg körülötte. Pitty-pitty-pitty-pitty. A férfi ordított a fájdalomtól, és a félelemtől, hogy megég, amire nem lesz túl sok ideje, ugyanis a betonföld vészesen közeledett. Nem akarta látni a szétloccsanó fejét, ezért becsukta a szemét, és hagyta, hogy élve lassan feleméssze a halál. A szíve túl szaporán vert, pont arra az ütemre, ahogy a hang pittyegett mellette.
Egy hatalmas ütést érzett a lángokban álló testén, s erre kinyitotta a szemét.
-Ben. Ben, Ben, Istenem, végre itt vagy! – mondta….
VAJON KI SZÓLONGATTA BENT, A FŐHŐST? ÉS MI VOLT AZ A PITTYEGÉS?
