Furcsa hang szólalt meg egy férfi fejében. FUSS!

Sötét volt, és a férfi hiába nyitotta tágra a szemeit, akkor sem látott semmit. Se egy beszűrődő fény, se egy kósza utcai lámpa világossága, de még egy öngyújtó sem volt a zsebében, hogy legalább egy kicsit is láthasson. Vak sötétben tapogatózott. A hang a fejében pedig egyre gyakrabban és hangosabban ismételgette, hogy fusson. De mégis merre? Induljon meg a hang felé? Vagy pont hogy onnan kellene menekülnie? Nem volt választása, csak az ösztöneire hagyatkozhatott, ami azt súgta neki, hogy minél távolabb kell kerülnie a hangtól. A szíve veszettül dobogott, a félelemtől pedig reszketett. Apró verejtékcseppek gyöngyöztek a homlokán, miközben próbálta visszafogni hangos zihálását. A tenyereivel egy falat tapogatott, érezte a téglák barázdáit és a már lehullott vakolat helyét az ujjaival. Elkezdte követni egyenesen előre az utat, hátha ez kivezeti majd a sötétből.

A fal túl hosszan vezette előre, mire egyszer csak jobbra kanyarodott. Fogalma sem volt róla, hogy merre kellene mennie, de tudta, hogy a túlélésért menekül. Se előre se jobbra nem látott fényt, csak ugyan azt a sötétséget, amely már hosszú-hosszú percek óta körbevette. Megállt egy szívdobbanásnyira, és fülelt. Kereste a hangot, amelyet az előbb hallott, de csak a szíve zakatolását hallotta. Nem jött segítség. Végül úgy döntött, hogy balra fordul, mert attól félt, hogyha egyenesen folytatja az útját, hosszú kilométerek múlva is csak vakon tapogatózna.

Egy tócsába lépett. Felnézett, de nem látta az eget. Hatalmas vas tartógerendák körvonalait vélte felfedezni a mennyezeten, így arra következtetett, hogy csakis valamiféle épületben lehet. A víz pedig a vezetékekből szivároghat. Talán valami gyárféleségben rekedhetett. Lassacskán homályos, szürke körvonalakat kezdett látni maga körül. Jó irányba ment, a kijárat már nem lehetett messze. A következő lépésénél egy kemény, szilárd tárgyba verte a sípcsontját. A fájdalomtól felszisszent, majd ismét tapogatózni kellett. Egy vaslépcsőt talált, a korlátba üthette bele a lábát. Talán valami pincében van? Az ösztönei azt súgták, hogy felfelé kell mennie. Félelemmel teli aggódással mászott fel egyesével a lépcsőfokokon. Több métert ment felfelé, mire egy eltorlaszolt vasajtóhoz ért. Egy hatalmas fémrúddal volt lezárva, amelyet csak fogcsikorgatva tudott megemelni. Még több verejtékcsepp jelent meg a homlokán, ahogy a lépcső tetején erőlködött. Nem tudta, hogy mi vár rá az ajtó mögött.

Sikerült leemelnie a rudat, s remegő kezekkel kezdte résnyire kinyitni az ajtót. Hirtelen újra megszólalt a hang, de most hangosabban, erősebben és élesebben, mint először. FUSS! A férfi egy lövést hallott, mire az ajtó kinyílt, és…

VAJON MIT LÁTOTT AZ AJTÓ MÖGÖTT? ÍRJÁTOK MEG IDE KOMMENTBE VAGY AZ irdvelem@gmail.com E-MAIL CÍMRE. MERT EZ A TE KÖNYVED IS, ÍRD VELEM :)